Mottó: Tisztára, mint a filmekben: a nagy találkozás, a kibékülés. A happy end. Csak az a gond, hogy a való életben nem zene és stáblista következik, hanem végig kell csinálni azt is, ami a nagy találkozás után jön. Meg kell birkózni a kimondott szavaink utóhatásával, a tetteink következményeivel. Mindazzal, ami miatt kis híján kárba veszett minden. És még mindig kárba veszhet. Ezért nézünk szívesen ilyen filmeket: mert a való életben semmi sem megy ilyen könnyen.
A repülő késő este landol Londonban. A csomagfelvétel után azonnal a hátsó parkolóba megyünk, ahol már vár ránk egy autó. Minden szó nélkül szállunk be. Ahogy eddig, most sem beszélünk sokat. Mind a ketten fáradtak vagyunk. Mihelyt beszálltam és Harry is, azonnal indulunk. Csak a kocsi hősugárzója az egyetlen, ami hangot ad. A melegnek és a csendnek köszönhetően hamar álomba merülök. A szemem már a repülőn is le-le ragadt, de képtelen voltam elaludni.
Most viszont minden nyugodt, kivéve a gondolataim, amik még álmomban sem hagynak békén.
Álmomban a közös házunban vagyunk, és épp a karácsonyt ünnepeljük. Hatalmas a felfordulás a házban. Kissé olyan a szituáció, mint a Home Alone című film elején. Emberek szaladgálnak, beszélgetnek kissebb csoportokba, néhányan rágcsálnivalókat pakolnak elő. Én a fát díszítem, magamban pedig egy karácsonyi dalt dúdolok. Egy kis gömböt próbálok épp felrakni, mikor valaki megragadja a kezem és maga felé fordít. Még mielőtt felfognám ki az, száját az enyémre szorítja és megcsókol.
- Hé! - húzódok el mosolyogva. - Ezt miért kaptam? - még mindig közel tart magához, de széles mosollyal az arcán, fölénk mutat. - Mi? Ez...ez mikor? - egy francos fagyöngy lóg a fejünk felett. Ez komolyan nem volt itt amikor ideálltam. Bár őszintén, nem bánom. Lehunyom a szemem, és hozzá hajolok egy újabb csókért, de csak a hideg levegő az amit találok.
Kinyitom a szemem. Még mindig a ugyan ott állok, de most csak egy kislámpa az ami bevilágítja a szobát. Egyedül vagyok. Az óra hajnali egy órát mutat, de ő még mindig nincs itthon. Az emelreten a fél éves kisfia sír. Aztán egy helyiséggel arrább egy ajtó - a bejárati ajtó.-nyílik majd csukódik, a lépések a konyha irányába mennek. A lépések után megyek. A konyhában találok rá, egy pohárral itallal a kezében. Megfordul és csak egy érzelem mentes pillantással illet, majd leül az asztalhoz és a telefonját nyomkodja. A csendet betöltő hang az a sírás, ami az emeletről jön.
- Merre jártál? - kérdezem tőle. Az egyetlen válasza egy vállrándítás, majd SMS-ezget tovább. - Nem vagy éhes? - nem válaszol.
- Hallgattasd már el. - morogja a telefon mögül.
- Hiányol téged.
- Hallgattasd el.
- Mi a franc ütött beléd? Reggel eltűnsz, és éjfél felé haza esel, részegen vagy félrészegen. - emelem fel a hangom.
- Maya..- morog rám mérgesen.
- Mit gondolsz, neki nincs szüksége rád? Szükségünk, - üvöltöm rá. Kikapom a mobilt a kezéből, aminek következményében végre rám figyel, néhány lépést hátrálok, ő pedig azonnal feláll, feldöntve a széket amin ült, ami hatalmas csattanással ér földet. Néhány lépésre áll meg tőlem. - szükségem van rád!
- Add vissza azt a kurva telrefont, és hallgatasd el azt a kibaszott gyereket!
- Te ugyan olyan 'kibaszottul' az apja vagy, mint én az anyja! A te feladatod is addig terjed, mint az enyém. - a pici egyre hangosabban sír. Harry tesz egy lépés, én viszont már a falnak vagyok szorítva. Ahogy felém lép, kissé dülöngél, és a beszéde sem tiszta. Részeg.
- Azt akarod, hogy menjek fel és vígasztaljam meg? - morogja.
- Harry..- szólok utána, de már elindult az emelet felé. Hatalmas könnycseppekkel, - amik már az arcomon folynak.- futok utána. Valami, az emeletről hatalmasat csattan. Felérek, és nem kell sok, hogy rájöjjek mi volt az. A nagy kép, ami hármunkat ábrázol, most a fal helyett a földön hever. Az üveg és a keret apró darabokra tört. A térdemre esve zokogok, és próbálom összerakni a darabokat.
- Maya? - szólít. Előttem áll, de nem vagyok hajlandó felnézni rá. A hangja már nem ingerült. A pici még mindig sír. - Maya!
Valaki megrázza a vállamat, és a nevemet ismételgeti. A szemeim kipattannak, és levegő után kapok. Körbenézek az engem körülvevő helyen. Még mindig a kocsiban vagyunk, de most már egy parkolóban. A szemem és az arcom nedves. Sírtam álmomban? És ha sírtam, akkor...
Jaj! Ugye nem beszéltem?
Egyáltalán hol vagyunk, és miért vagyunk itt?
És mennyi az idő?
Harry kiszáll a kocsiból. Mégis hová megy? Néhány pillanat múlva kinyílik az ajtóm, és Harry hajol át rajtam, hogy kicsatolja a biztonsági övemet.
- Mit csinálsz?
- Gyere. - összkulcsolja az ujjainkat, és segít kiszállni. Mihelyt becsukom az ajtót magam mögött szó nélkül megölel. Nem csókol meg, nem próbálkozik mással, csak ölel. És ez így jó. Sőt, most pontosan erre van szükségem. Percekig, hosszú percekig állunk így és kezdem érezni az őszi hideget, ami Londonra jellemző. Néhány meleg könnycsepp néha kiszökik a szememből, de mivel Harry meleg pulcsijába fúrom a fejem, az azonnal fel szívja, így mikor egyet hátralép, - tényleg csak egy aprót.- látszik a folt amit ott hagytam, és ami azt igazolja, hogy az előbb a karjaiban tartott, és nem lökött el magától.
Hiszen az csak egy buta álom volt. Miért akadok fent rajta?
Eltudom képzelni hogyan nézhetek ki most, mikor Harry felemeli a fejemet, hogy a szemébe nézzek. A sírástól a szemeim vörösek, és a kétszeresére dagadtak. Az arcom kipirult, és az orrom is vörös lehet. Még szerencse, hogy sötét van!
- Bármi történt, vagy történik, vagy fog történni, megoldjuk. Oké? Csak kérlek beszélj hozzám. Oszd meg velem is. Kérlek. - annyira édesen, aggódón, és törődőn beszél, hogy bűntudatom támad. Jesszusom!
De még milyen mocskosan mély bűntudatom!
Tegnap reggel óta, hogy a nagyihoz visszamentünk, a beszélgetést, és az érintkezést igyekeztem a minimálra csökkenteni, nagyjából kerültem őt. Nem szándékosan, csak félek. Mi van ha terhes vagyok? Nem tenném boldoggá azzal, ha világra hoznák egy picit. Akármennyire is szeretném ha lenne egy kislányunk, vagy kisfiúnk nem lehetek önzö. Ő nem szeretne, én pedig mindennél jobban szeretem őt annál, mint hogy ismét elhagyjon. Bele bolondulnék.
Az elmúlt években rájöttem, hogy bármi történt is kösztünk, az a legjobb dolog volt, ami pedig most történik az pedig annak a folytatása, csak most már nem követjük el ugyan azokat a hibákat. Tanultunk belőlük. Nincsen sajtó, vagy őrült rajongó, akinek hagynám, hogy elkergessenek tőle. Nincs az az ember, aki ha azt mondaná ' Ő nem jó hozzád, hagyd el! ', akkor én azt meg is tenném.
- Beszélj hozzám. - ismétli suttogva. A bűntudatom utat tör magának, és bőgni kezdek, mint egy 3 éves kisgyerek, akit most először hagytak az óvodában. Nem várom meg, hogy újra megöleljen. Átkarolom a derekát, és szorosan a mellkasához bújva sírok. Átkarol, és nem enged el.
- Sajnálom,- szipogom, mikor végre sikerül befejeznem a sírást. - hogy összekönnyeztem a pulcsidat. És, hogy ilyen voltam veled. Sajnálom. Csak, - az igazságra nincs az az isten, aki rá tudna venni. Szóval hazudok neki. A leggusztustalanabb dolog a világon, és amiért megvetem magam, de ne kérje tőlem senki, hogy engedjem elmenni egy ilyen kis pitiáner dolog miatt! - sok volt az esemény, ami felgyülemlett bennem. Jenson majdnem megerőszakolt, a klubban pedig leitattak és e...
- Mit mondtál? - néz rám szinte fekete szemekkel. - Mikor történt? - a francba. Ezt sem kellett volna. De már úgy is mindegy. Mélyet sóhajtok, és elmesélem neki. Hideg borzongás fut végig rajtam, ahogy ismét felidézem a történteket.
- Miért nem szóltál róla korábban?
- Me..mert az apjától úgy is megkapja majd a magájét hamarosan, intézkedtem róla.
- Mit csináltál?
- Semmit. - vágom rá. Pedig nagyon is csináltam.
- Na ne már! Áruld el! - próbálja oldani a hangulatot.
- Még tegnap délelőtt felhívtam néhány közös barátunkat, akiket figyelmeztettem a dolgokról...nagyrészét kitaláltam, szóval...
- Te elindítottál róla egy pletykát?
- Ha így akarod nevezni. - rántok vállat. - Az apja ha visszahallja, jobb esetben csak kitagadja.
- Büszke vagyok rád! Az a barom pedig megérdemelné. - ismételten megölel, majd egy csókot nyom a hajamba, a homlokomra, az orrom hegyére majd a számra. - Beszéljünk, oké?
- Dehát most is ezt csináljuk.
- Nem úgy értem. Esténként, mielőtt elalszunk, beszéljük meg mi történt a másikkal, oké? Ne legyenek titkok. Beszéljünk egymáshoz.
- Ígérem.
- Köszönöm. - elenged de a kezem nem. Beszállok ő pedig egy utolsó csókot ad, mielőtt becsapja az ajtót, majd átsiet az ő oldalára. Csak most kezdem érezni, hogy mennyire is átfagytam.
- Akkor most menjünk végre haza.
A ház kívülről még mindig ugyan olyan, mint mikor legelőször jártunk itt. Izgalmas bizsergés fut végig a testemen, ha arra gondolok, hogy itt fogunk élni. Együtt.
Egy aprócska villany ég az egyik szobában, amit kintről veszek észre. Harry beáll a kocsival a garázsba és leállítja a motort. Már az ajtó is becsukódott mögöttünk, de mi még mindig nem szállunk ki.
- Még mielőtt bemegyünk, elakarok mondani neked valamit. - fordul felém komolyan.
- Mondd. - bíztatom.
- A házról van szó.
- Elköltözünk? - nem akarok! Bármilyen házról van szó, én itt akarok élni!
- Nem. - rázza a fejét mosolyogva. - Elmentem az ügynökséghez, ahol a házat vettem, és a felét a nevedre irattam.
- Mit csináltál? - a felét a nevemre... - Komolyan megtetted?
- Mostantól ez a Mi házunk! - hiretelen előtörő boldogságtól vezérelve kikapcsolom az övem és átmászok az ölébe. A 'mi házunk.' megnevezés után végre rájövök mennyire is komoly már ami köztünk van. Ajkamat az ajkára nyomom, beletúrok a hajába, és testem a testéhez préselem. - Boldoggá akarlak tenni. - motyogja mosolyogva az ajkamra.
- Boldog vagyok. - legalábbis ebben a pillanatban.
- Majd reggel kipakolunk az autóból. - mondja már a házba vezető úton. Kéz a kézben sétálunk, néha mosolyogva azon amikor először jártunk itt, és az ügynök majd átesett az egyik szekrényen. Alig érünk a nappaliba, valki rá veti magát Harryre. Épp hogy csak sikerül visszafognom a sikolyt, ami majdnem utat tört magának.
- Szia, öcsi.
- Gem. - nyögi miután sikerül visszanyernie az egyensúlyát. - Sikerült befejezni?
- Igen. Hogy-hogy ilyen korán hazajöttetek? - Harry csak vállatránt neki, és eláll az utamból.
- Szia Maya! - karját a nyakam köré fonja és megölel.
- Szia.
- Milyen volt az út?
- Fárasztó. - mosolygok rá.
- Én sem tudok aludni, mikor repülőn ülök. Lehetetlen. - amíg Gem beszél én szememmel Harryt keresem, aki aközben léphetett le, hogy Gemma letámadott.
Még egy ideig mosolyogva hallgatom ahogy beszél, aztán megment egy telefoncsörgése.
- Oh, ez az enyém. - áll fel a kanapéról, ahova nemrégiben ültünk le. Amíg ő telefonál, én kihasználom a helyzetet és körbenézek a helyiségben. A kanapéval szemben, egy hatalmas síkképernyős tv van. Alatta több doboz, ami a tv-hez lett csatlakoztatva. Gondolom az egyik DVD lejátszó, a másik a tvt irányítja, a harmadik viszont fogalmam sincs mire van. A tv mellett több polcnyi DVD, lemezek, videójátékok. A polcoktól jobbra egy hatalmas ablak van. A függöny már behúzva, ezért kicsit elhúzom, hogy kinézhessek. A kilátás fantasztikus. Ebből a szögből, London egésze látszik. A fények megvilágítják azt, ezzel gyönyörű látképet nyújtva. Imádom, már most. Pont az ablak mellett, bal oldalon egy újabb polc van, tele képekkel. Néhányon Harry van Anne-val, vagy Gemma-val, néhányon az anyja és a nővére van csak, de találok olyat is amin a banda tagjai, a tagok családtagjai vannak együtt még a fiúk pályafutásának elején. A polc közepén találok egy képet, amit először nem ismerek fel, de amint kézbeveszem rájövök.
- Mit találtál? - megugrok mikor valaki megérinti a derekam, majd magáhozhúz. A hátam a mellkasának ütközik.
- Ez a kép...- jesszus istenem. Ezt a képet kaptam... - Én azt hittem, hogy ezt a képet elhagytam, mikor visszaköltöztem.
- Tessa küldte. Azt hiszem. - tekint mögülem a képre.
- Hé, srácok. - együtt, illetve csak Harry fordul meg, de fordít magábal engem is. Gemma áll az ajtóban, már teljesen felöltözve.
- Hova mész? - kérdezi Harry.
- Cloë itt van a városban, és találkozunk. Utána haza megyek. Örülök, hogy épségben haza értetek. - néhány lépéssel átvágja a szobát, majd mivel Harry még most sem hajlandó elengedni, így egyszerre ölel meg mind a kettőnket.
- Nem arról volt szó, hogy itt töltöd az éjszakát? - méltalankodik Haz.
- Nem úgy volt, hogy napokkal késöbb tértek haza? - vágja rá, már az ajtóból visszafordulva Gem.
- Rendben, de vigyázz magadra.
- Ok. Te meg hívd fel anyát! Sziasztok.
- Szia.
- Jó éjszakát. - mondjuk egyszerre. Néhány percig még állunk a szoba közepén. Én a képet bámulom, Harry pedig a gondolataiba merülve öleli a derekam. Egy csókra térek magamhoz, amit a szám sarkára nyom.
- Gyere, - kiveszi a kezremből a keretet, és vissza rakja az előző helyére. - had mutassak valamit.
Elém lép, maga mögött vezetve indul neki az emeletnek. A falon mindenfelé képek/festmények vannak, amiket nem igazán láttam még. A lépcsővel szemben található hálószobába vezet, ahol vak sötét van.
- Hunyd le a szemed. - suttugja a fülembe.
- Mi..Harry? - keze eltűnik az enyémből, és akárhogy kalimpálok nem találom.
- Csak hunyd le. Bízz bennem.
- Bízok én, csak tudod a sötét..
- Csukva van már? - kérdezi türelmretlenül, de szórakozottan. Lecsukom, de magamba bosszankodok.
- Utálom a meglepetéseket. - morgom magamnak. - Csukva. - jelentem ki fennhangon.
- Ne nyisd ki, amíg nem szólok. - bólintok, bár tudom, hogy nem látja. Aztán valami halkan kattan egyet, és Harry ismét a kezembe csúsztatja az övét.
- Oké. Kinyithatod. - mély levegőt veszek és résnyire nyitom a szemeimet. A fő hálóban állunk, ami egyáltalán nem olyan, mint amilyen volt. A falak újra festve, minden bútor más, és a szoba berendezése is át lett alakítva. A szoba közepén egy hatalmas francia ágy áll, amin bőven elférne 5 ember is. Két oldalán egy-egy éjjeli szekrénnyel. Az ággyal szemben egy tv áll, ami talán csak egy kicsit nagyobb mint a nappaliban lévő. A szobában több beépített szekrény van. Találomra kinyitom az egyiket.
- Az első három szekrénybebn a te ruháid vannak. Cipők, nadrágok, és minden más amit bepakoltál. A mellette lévőben az én ruháim. Az ékszereidet, a sminket, meg az ilyeneket Gem abba, - egy sminkelőasztalra bök a sarokban, az ablak mellett. - az asztalba pakolta mind.
- Ezt mind ő csinálta? - hüledezek. Már meg akartam kérdezni tőle, hogy a dobozaim merre vannak, de valami mindig lefoglalt. Mostmár tudom. Amíg távol voltunk, Harry nővére mindent a megfelelő helyére rakott.
Hálával tartozom neki.
- Némi segítséggel anyától, de igen. Nagyrészét ő csinálta.
Nem térek észhez a látványtól. Minden olyan ahogy álmaimban mertem csak elképzelni.
- Szóval? Tetszik?
- Hogy tetszik-e? - fordulok felé. Az ágyon ül, minek következtében nekifutásból rávetem magam. - Imádom. - motyogom az ajkaira. - Jobbat el sem tudnék képzelni. - épp csak egy pillanatra tekintek fel, de megakad a szemem valamin, ami az éjjeli szekrényen van. Lemászok róla, és felveszem a kis borítékot, amit azonnal feltépek.
- Mit találtál? - mászik mellém. Azt hiszem képek vannak benne. Kiszedem, és a gyanúm beigazolódik. Képek, melyeket Anne házában készítettek. A szülinapomat ünnepeltük. Akkor jártam ott először. Ezen a képen épp Harry nyakát szorongatva csókolom őt. Aztán van egy, amikor a reggeli után ülünk a nappaliban, én Haz ölébe, fejemet a vállára döntve pihentetem. A következő kép már nem a házban van, hanem valahol a szabadban.
Igen, már emlékszem. Hogy is felejthetném el? A tisztáson vagyunk a tó mellett, kezünkben egy lámpással, és jól kivehetően látszik az írás. Sabine.
Van néhány kép rólam és anyáékról, Mikeról, egy kép amin épp Tessával, és néhány régi ismerősünkkel táncolunk. Az a nap magában egy fordulópont volt köztünk. Sosem felejtem el azt, amit akkor tettek. Még akkor sem, ha a végén kicsit rosszul jöttek ki a lépések, és Harryt megcsókokta az a liba. De mind ez mit sem számít, mert most itt vagyunk, nem?
- Imádtam. - szipogom, és próbláom leküzdeni a könnyeket, amik előtörni igyekeznek. - Minden percét. - és újra rámtör a felismerés, hogy simán elveszíthetem őt ha terhes vagyok. Egyszerűen nem engedhetem.
Magamban megjegyzem, hogy holnap első dolgom az kell legyen, hogy megekérem Perriet vagy Eleanort, hogy ajánljanak egy nőgyógyászt. Vagy...
Támad is egy ötletem.
- ... és azt mondja, hogy eljöhetnél. Mit gondolsz?
- Miről? - fordulok felé. Zavarodottan figyel, de végül csak közel hajol és mosolyogva megcsókol.
- Hol jársz folyamatosan? - érdeklődik.
- Sajnálom, csak egy kicsit fáradt vagyok. - és ez még csak nem is hazugság! - Teljesen ki vagyok merülve. De mit kérdeztél?
- A jövőhét hétvégén lesz Niall szülinapja, de ő haza utazik szerdán, így Kedden a studióban egy szűk körben felköszöntenénk. Zayn hívott, hogy akkor Perry is szabad lesz, és Eleanor se bánja. Szóval mit szólsz? Lenne kedved eljönni? - teljesen ki is ment a fejemből a szülinapja! Péntek van, szóval még jócskán van időm valami ajándékot keresni neki.
- Igen. Persze, miért is ne?!
- Rendben. Tök jó. Megyek csinálok neked egy fürdőt.
- Szeretlek. - kapok egy utolsó puszit, mielőtt eltűnik a szobából átvezető helységbe. Nem várok, azonnal felugrok és elő kotrom a táskámból a telefont. Megekeresem a számot, és tárcsázom. Néhány csengés után az üzenet rögzítője kapcsol, ezért megpróbálom a mobilján elérni.
- Igen? - szól bele, egy örült hosszúnak tűnő várakozás után.
- Szia Veronica, Maya vagyok.
- Szia! Atyám, de rég beszéltünk! Mi a helyzet? Hogy vagy? - az a Veronica, akit még Mackanzie fodrász szalonjában ismertem meg. Miután elköltöztem, azaz inkább vissza Amerikába, egyike volt azoknak az embereknek, akivel nem szakítottam meg a kapcsolatot.
- Épp ezért hívlak.
- Gond van?
- Csak meg akarom kérdezni, hogy anyukád még mindig... - az ajtóra tekintek, ahova Harry az előbb ment be. - szóval, hogy tudnál-e időpontot szerezni nekem anyukádhoz.
- Ömm, igen. Persze, szívesen. Sürgős?
- Igen, azt hiszem. - hogy sürgős-e? Igen!
- Rendben. Most épp egy kiállításon vagyok, de 10 perc múlva el tudok szakadni. Utána megírom SMS- ben az időt, oké?
- Nagyon szépren köszönöm. Hálás vagyok érte. Akkor várom. További szép estét.
- Köszi. Neked is. Szia. - bontom a vonalat, és az ágyra dőlök. A telefont lenémítom.
Pár napon belül kiderül, hogy mi a helyzet, de akármi is legyen, minél előbb utána kell járnom.
Akárhogy erőlködök, a szemem csak nem akar nyitva maradni, és mire Harry kiér a fürdőből, én már alszok. Nem túl mélyen ahhoz, hogy ne érezzem azt ahogy felemel és a párnára tesz, majd betakar. Viszont ahhoz már igen, hogy tudjam, mikor bújt be mellém.
Kedves olvasó!
A blog hamarosan, pontosabban FEBRUÁR 20.-ÁN, egy éves lesz.
Ennek örömére Nyereményjátékot hirdetek!
A feltételek egyszerűek.
- A mostani rész végén találsz majd néhány kérdést ( amire csak akkor tudsz majd válaszolni, ha figyelmesen olvastál! ) melyre kommentben kell válaszolnod.
- Írd meg nekem a komment mellé, hogy melyik a kedvenced az öt fiú közül.
- Írd meg, hogy mit szeretsz a blogban, és mi az, amit nem. Csak bátran!
- Írd meg a kedvenc részed címét.
- a kedvenc zenéjük/albumuk c
- Írd meg a keresztnevedet.
- Egy tulajdonság amivel a blogot le tudnád írni.
- (ha tudsz!) küldj egy képet magadról, amin egy paírt tartasz a kezedben ezzel a szöveggel ' #STRONG #140220 #E.X. ' ( esélynövelő!! )
Figyelem! A játék 10 komment után aktivizálódik!
További tudnivalók:
- a nyereményről hamarosan bővebb információk.
- a játék Február 20.án éjfélig tart
- 3 nyertes kerül kisorsolásra + egy legjobb olvasói díj is!
Kérdések:
1. Mit cserélt össze Maya az egyik húgával, amit csak az első Londonba utazá
