2014. június 28., szombat

47. fejezet / Oké? Oké.

Kattints ide, és jó olvasást! :) 

Mottó: Néha úgy tűnik, hogy a világegyetem azt akarja, hogy észrevegyük. 










Mentő helikopterrel szállítottak be minket a legközelebbi kórházba, ahol Harryt azonnal műtőbe tolták, engem pedig kivizsgálásra vittek.

A műtét késő este fejeződik majd be. Hazzaval akartam maradni, de apa megígérte, hogy ő fogja meg műteni Harryt, míg anya velem foglalkozik, így hát azóta nem tudok róla semmit. A jobb szemem körül sötét lila, és az arcomon egy hatalmas, halványabb lila folt terül el ott, ahol az elrablásunk estéjén Rob megütött. A karomon, és az oldalamon kettő-kettő sebhely maradt a sokkoló után. Anya szerint minden rendbe fog jönni. De nem. Már soha, semmi nem lesz a régi.

Anyámmal való beszélgetések valahogy így zajlottak:

Anya: - Holnap reggel két rendőr jön, és felveszi a jegyzőkönyvet.
Mire én: - Oké.
Mire anya: - Mondj el nekik mindent.
Erre én: - Oké.
Anyám : - Hoztam ruhákat. Fürdés után öltözz át.
Én: - Oké.
Anyám: - Holnap a kihallgatás után haza jöhetsz.
Én: - Oké.
Mire anyám: Hozok enni.
Erre én: - Oké.

És elment.

***

A műtétnek vége. Apa bent volt és közölte, hogy minden sikeresen zajlott, és hogy nem maradt semmilyen maradandó károsodása. A szemöldökét összevarrták, a golyót a vállából eltávolították, majd összevarrták. Egy bordája megrepedt. Üres tekintettel bámultam el mellette. Választ várt, de hiába. Végül mellém lépett, és megérintette a vállam. Össze rezzentem, és felugrottam a székről. Apámra néztem, aki meglepett arccal lépett egyet hátra.
- Sajnálom. - suttogtam, de megtartottam a távot. Végül apám is elment, ezzel egyedül hagyva a szobában.


***

Hajnali három óra van. A szobában fekszem, háttal az ablaknak, ami tárva nyitva van... Várjunk csak. Ki nyitotta ki?

 Lassan megfordulok. Egy magas, majd kétméteres személy áll az ablaknál. Mikor észreveszi, hogy ébren vagyok elindul felém. A szívem hevesebben kezd verni. Azonnal kiugrok az ágyból, és a legtávolabbi ponthoz húzódok. De az alak nem áll meg.
- Kérlek ne! Menj innen. - hátrálok.
- Maya... - kezdi.
- Hagyj békén! - üvöltöm, ahogy tokomból kifér. A szobában egy kislámpa ég, de mivel annak háttal áll ezért nem látom az arcát. A falmentén lecsúszok a sarokba, és amennyire csak tudok össze kuporodok. Mellé lép, és megérinti a vállam, mire sikítani kezdek.
- Maya, hagyd abba! Ashton vagyok!... Hagyd abba! - emeli fel a hangját, hogy túlharsogja a sikításomat. - Nyugodj meg. - óvatosan, szint engedélyt kérőn, átölel.
Tényleg Ashton az.
Abba hagyom a kiabálást. A kezeim remegnek, és könnyek szöknek ki a szememből.
- Minden rendben. - szorít magához. - Itt vagyok, és vigyázok rád. - suttogja a hajamba.
- Sajnálom. - zokogom a mellkasába.
- Semmi gond. - a szíve fölé szorítom a fejem, és a szívverését hallgatva lassan megnyugszom. - Annyira féltem, hogy valami bajod esik. Sosem foglak elengedni. - kezével gyengéden az állam alá nyúl, és felemeli a fejem. - Istenem. Bárcsak én kaptam volna mindent. Bárcsak, velem történt volna. - mondja, majd elhallgat. Egy ideig csak egymást bámuljuk, aztán közelebb hajol hozzám. Már majdnem össze ér a szánk, mikor elfordítom a fejem. Helytelennek találom a dolgot. Nem tehetem ezt  Ash feláll, és beletúr a hajába.
- Ne haragudj. - mondja, majd segít felállni.

***

Az éjjel belázasodtam, így a reggeli hazamenetel eltolódásra került. Ashnek el kellett mennie, de megígérte, hogy vissza jön. Napközben meglátogatott a rendőrség, akiknek mindent elmondtam, ők pedig biztosítottak, hogy soha többé nem lesz velük gondunk.Megkérdeztem, hogy miért, de ők csak annyit mondtak, hogy ne izgassam magam, majd leléptek.
Később Tessa Liammel, aztán Louis, Zayn, és Niall is bejött. Hoztak virágot, " Hamar épülj fel, mert mind szeretünk! " - lufit, és csokit. Anya, és apa egész nap ki, s be járkáltak. Aput kérdezgettem Harryről, de nem válaszolt semmi olyat aminek értelme is lett volna a számomra, így hát este hét óra felé, mikor már senki sem jött be, és anyuék is haza mentek, elmentem fürdeni. Gyorsan le fürödtem, megmostam a hajam, majd átöltöztem.

 A törölközőmmel, és a ruhákkal a kezemben visszamegyek a szobába lerakom, felkötöm a hajam, majd elindulok megkeresni Hazzat.
Két emelettel, és 10 perccel később meg is találom. Nem megyek be, csak az ablakon keresztül figyelem. Félmeztelenül fekszik az ágyon. Az arca borzasztóan fest. Egy nővér van bent, és épp kötést cserél a vállán. A sebet nem látom, mert már a végénél jár. Percekig pepecsel még a nő, majd össze szedi a cuccait, és elindul kifelé. Ebbe a kórterembe látogatók nem léphetnek - egy hatalmas papír jelzi, mi szerint " Látogatóknak belépni tilos! " - ezért a szobával szembeni WC-be sietek, és ott várom meg, amíg a hölgy elmegy.
( Kattints ide, és olvass tovább! :) )
Várok egy ideig, aztán halkan kilépek, és az ajtóhoz megyek. Körbenézek, és benyitok. Bent sötét van, egy lámpa sem ég, csak a hold világít be az ablakon. Becsukom az ajtót, majd Hazza mellé sétálok. Békésen alszik. Óvatosan végig simítom a sebeket az arcán, mire ökölbe szorítja a kezét. Vissza rántom a kezem, és várom, hogy kinyissa a szemét, de nem teszi. Az ágyhoz viszem az egyik széket, leülök, megfogom a kezét, és meztelen hasára hajtom a fejem.
- Don' let me
Don't let me
Don't let me go
'Cause I'm tired of feeling alone
...
Don't let me
Don't let me go
'Cause I'm tired  of sleeping alone. - suttogom, közben a holdfény által megvilágított arcát nézem. Szemem sarkából könnyek törnek elő. - Szeretlek.

* Harry szemszöge *

Az éjjel közepén arra ébredek, hogy valami, vagyis inkább valaki a hasamon szuszog. Felkapcsolom a villanyt az ágy mellett, így tisztán látom, hogy Maya az. Egy kényelmetlen kórházi széken ül, és a kezemet fogva aludt el, a hasamra dőlve.
- Hé. - simítok végig az arcán, mire azonnal felkapja a fejét, és körbe pillant a szobában, a hang forrását keresve. Szeme végül megállapodik rajtam. Elmosolyodik, és én is megpróbálok, de a szemem felett borzasztóan fáj. A mosolyból fintor lesz.
Feláll a székből, és megölel.
- Áu. - csúszik ki a számon.
- Ne haragudj. - enged el azonnal. Hátra lép, és a ruháját kezdi babrálni.
- Semmi gond. - húzom mosolyra a szám, ezúttal figyelmen kívül hagyva a fájdalmat. - Hogy jutottál be? - kérdezem. Megpróbálok feljebb ülni, de a fájdalom a mellkasomba hasít. Vissza dobom magam a párnára, és össze szorítom a fogaimat és szemeimet.
Maya elpityeredik. Mivel a szobában csend van, így csak az ő hüppögését lehet hallani. Rá nézek. Két kezét a szájához rakta. Szeméből könnyek folynak.
Muszáj erősnek maradjak. Miatta muszáj.
- Rendben. Gyere ide. - ütögetem meg magam mellett az ágyat. Nem mozdul. - Gyere. - ismétlem meg. Lassan elindul. Útközben letörli a könnyeit. Kijjebb megyek, hogy mellém tudjon feküdni, de nem mozdul.
- Feküdj ide. - mutatok az ágyra. A szeme egy ideig köztem és a felajánlott hely között cikázik, majd megmozdul. Felemelem a takarót, ő pedig lassan befekszik mellém. Az egészséges vállamra dönti a fejét. Lekapcsolom a villanyt, átölelem, és még közelebb húzom magamhoz.
- Minden rendben lesz. - suttogom. - Oké? - másodpercekig csend van a szobában. Végül kezét végigcsúsztatva a hasamon átölel, így már egy milliméter sincsen közöttünk.
- Oké. - feleli.

4 megjegyzés:

  1. Juuuuuuuuuuuj nagyon jóóóó!!! *--* annyira aranyosak *-* remélem hamar rendbe jönnek :) alig várom a folytatást:)

    VálaszTörlés
  2. awwh, ez aaaannyira aranyos, és fantasztikus rész lett!! :3
    Sies a kövivel :)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Nézz be hozzám, van számodra egy kis meglepim! http://aseaofemotionsharry.blogspot.hu/
    Nagyon megérdemled :I)

    VálaszTörlés